900 éves jubileumi emlékmű

„A jubileum tiszteletére em eljen a város a lakosság többségének véleménye alapján, közadakozásból a vasútállomás előterében emlékművet, mely fejezze ki ragaszkodását történelmi múltunkhoz, jelenünkhöz …” – olvaható az Együtt a 900 éves Szolnokért című felhívásból (1972. május)

Szolnok Városi Tanács és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1973. szeptember 7-én bírálta el a pályaműveket:

• „345” jelige: Simon Ferenc szobrászművész, Pintér Béla építész
• „Fészek” jelige: Illés Gyula szobrászművész
• „Jászkun ” jelige: Kiss István szobrászművész, Vellay István építész
• „Tisza” jelige: Sallai Mátyás és Linkócza Tibor építészek, Bálint Antal modellező
• „Uránia” jelige: Kovács  Tibor építész
• „Tanúhegy” jelige: Gyurcsek Ferenc szobrászművész, Kampis Miklós építész

A pályázat második fordulójára a fent említett alkotókat hívták meg, megemlítendő, hogy az „Uránia” terv fejlesztésébe bekapcsolódott Borbás Tibor szobrászművész is. Az újabb forduló elbírálása után a zsűri a „Tanúhegy” tervet fogadta el, azzal a kikötéssel, hogy egy háromtagú konzultációsszakértő csoport támogatása mellett továbbfejlesztik.

A pályázat második fordulóban a zsűri a „Tanúhegy” tervét fogadta el. 1975 nyarán avatták fel Gyurcsek Ferenc szobrász és Kampis Miklós építész alkotását a Jubileum téren.

Az alkotás 1974 és 1975 között, egy év alatt készült el. A Lektorátus az emlékmű alkotója és a műszaki szervezéssel megbízott építész mellé tehát egy konzultáns bizottságot rendelt: Rideg Gábor művészettörténész, Kiss István és Szabó István szobrászok segítették megoldani a felmerülő szakmai problémákat.

Az emlékmű tömege betonból készült. Eredetileg pirogránitból tervezett domborművek anyaga is beton lett egy újonnan kikisérletezett eljárásnak köszönhetően.

„— […] akkor írták ki a szolnoki pályázatot. A feladatot itt is az elmúltidő ábrázolása jelentette, kilencszáz év történelmi pillanatait kellett anyagban megfogalmaznom. […] Szolnokra jellemző anyagot kerestem, de nem találtam. Elhatároztam, hogy a betonhoz nyúlok. A beton, azt is mondhatnám: megszilárdult föld. Egy löszfalakra emlékeztető Tanúhegyet csináltam; egymást takaró földrétegekből raktam össze a kilenc évszázadot. Adott volt tehát a dekoratív forma. Következő lépésként az adott szintre jellemző, általam fontosnak vélt eseményeket kellett megfogalmaznom. Tulajdonképpen a történelem ünnepnapjait akartam megmintázni. Az emlékmű elején a honfoglaló nomád lovasoktól a mai családig ábrázolom a történelmet. A betontömb hátsó oldalán a korrajellemző mezőgazdasági, ipari tevékenység követhető nyomon,szinte megszámlálhatatlan figurával. A zsűrizések alkalmával többször elmondták, hogy iszonyú népvándorlások, harcok, csaták találhatók az emlékművön. Áttanulmányoztam Szolnok kilencszáz évét. Ezt a fontos csomópontot soha nem sikerült megvédeni. Itt mindig kivonultak, bevonultak, mindent leromboltak és újból felépítettek. No, de ez acsodálatos ebben a városban, hogy a pusztítások után ennyiszer felépítették! A folytonosság kifejezésére törekedtem; a paraszt- és munkásősöknek akartam emléket állítani a feszesenmegmintázott figurákkal.” – nyilatkozta Gyurcsek Ferenc egy interjúban.

Gyurcsek Ferenc fiatal művészeket vett maga mellé a több tonna anyag feldolgozásához. Az egykori váci zsinagógában készültek el a domborművek gipsz negatívjai. „1974. június 13-án az ismételt zsűri végleg elfogadta a tervet, feladatom azvolt, hogy készítsem el adomborművek 1:1 léptékűkartonját és a dombormű 1:1léptékű részletét. 1974. július30-án a zsűri elfogadta abemutatott kartont, s érdemben hozzáfoghattam az emlékmű elkészítéséhez. Erre maradt pontosan egy évem. Több tonna anyagot és gipszet kellett feldolgoznom, azért segítőket vettem magam mellé, fiatal szobrásznak készülő, vagy éppen főiskolát végzett embereket. A műterem hamarosan szűknek bizonyult, ezért kibéreltem a romos váci zsinagógát, ahol egyszerre 15—20 négyzetméter domborművön dolgozhattam. A munka ritmusa az volt, hogy amíg én egy mezőt mintáztam, addig segítőim a másikat öntötték. A munka a szó szoros értelmében látástól vakulásig ment. 1974. október 7-én a zsűri elfogadta a domborművek már leöntött gipsz negatívjait, ezzel a munka váci szakasza lezárult”. –  írt a művész feljegyzéseiben.

A Szolnok megyei ÁÉV egy házgyárat bocsátott a szobrász rendelkezésére, hogy a domborművek betonja víz-és fagyálló legyen, valamint  – megfelelve a megrendelő kívánságának – fehér cementet használjanak fel.

1975 áprilisára a szobrok készen voltak. Ekkor elkezdték az emlékmű alapozását, majd építését. Június 30-án történt meg az emlékmű műszaki átadása, majd a szobor környezetének tereprendezésével fejeződtek be a munkálatok.

1975. augusztus 19-én a város vendége volt Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Losonczi Pál volt az előadója az alkotmány ünnepére rendezett nagygyűlésnek, és ő avatta fel a város jubileumára készített emlékművét, amely közel 50 éve Szolnok meghatározó köztéri alkotása.

Forrás:

Gyurcsek Ferenc. Magyar Ifjúság (1975.02.)

Részletek a Jubileumi emlékműszületésének történetéből. Szolnok Megyei Néplap (1975.08.19.)

Simon Béla: Idilt robbantó dinamika. Szolnok megyei Néplap (1974.07.07.)

Szémann Béla: Egy emlékmű születése. Művészet (1975.02.)