1956 Szolnokon

Cseh Géza: 1956 Szolnokon

A Rákosi rendszer fellazulása és különösen a budapesti Petőfi Körben rendezett viták Szolnokon sem maradtak hatás nélkül. 1956 nyarán és kora őszén az értelmiségiek előadásokat és vitaesteket rendeztek, melyeken az elkövetett törvénytelenségeket és viszszásságokat kritizálták. Sokan feljártak a Petőfi Kör gyűléseire és itthon beszámoltak kollégáiknak, barátaiknak a hallottakról. Ám a lakosság többségét képező munkásokhoz, parasztsághoz és általában a város nem értelmiségi lakosaihoz alig jutottak el a politikai változások hírei.

1956. október 23-án este a szolnoki közlekedésmérnöki egyetemi karon, a megyei bíróság mostani épületében, gyűlést tartottak a diákok és arról hoztak határozatot, hogy csatlakoznak a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetségéhez, a MEFESZ-hez. Még tartott a rendezvény, amikor telefonon hírt kaptak a budapesti tömegtüntetésről. A diákok átmentek a színházba és az előadást félbeszakítva, Lengyel János színész vezetésével bevonultak a színpadra. Lengyel ezekkel a szavakkal fordult a közönséghez: „… amíg önök nyugodtan szórakoznak (a Marica grófnőt játszották – a szerk. meg.), addig Pesten kitört a forradalom. Ledöntötték a Sztálin-szobrot, a rádiónál könnygázbombát használnak az államvédelmi csoportok és a tömegbe lőttek.” Ezután a karmester intésére a zenekar a himnuszt kezdte játszani, amelyet a nézők és a színpadon lévők együtt énekeltek el. Szolnokon kitört a forradalom.

Október 24-én és 25-én kisebb tüntetésekre került sor a városban. A pártbizottság hirdetőtábláját összetörték, a vörös csillagos feliratokat leverték és kővel megdobálták a Szabadság téren átvonuló szovjet tankokat és páncélkocsikat. Szerencsére a szovjet
katonák csak a levegőbe lőttek, annak ellenére, hogy a konvojt irányító tisztet egy kődarab eltalálta. Október 26-ára azonban a munkások tömegtüntetést szerveztek, és erről a megyei pártbizottság is tudomást szerzett. A lakosság radikalizálódásától és az
elszabaduló indulatoktól féltek a helyi vezetők. Úgy gondolták, hogy jobb, ha inkább ők veszik kezükbe a kezdeményezést. Ezért október 26-án 9 órára Kálmán István, a pártbizottság első titkára maga hívta a gyárak és az intézmények dolgozóit a Kossuth térre és mintegy 15 ezer ember jelenlétében kinyilvánította együttműködési szándékát a forradalommal.

Kálmán személyesen olvasta fel a helyi értelmiségiek által összeállított 16 pontos követelést, amely többek között tartalmazta a szabad választások kiírását, a vélemény- és sajtószabadságot, a lejáratódott politikai vezetők eltávolítását a hatalomból, a Kossuth-címer visszaállítását és a munkabérek rendezését. Az október 26-i délelőtti nagygyűlésen a legnépszerűtlenebb megyei és városi vezetők lemondtak tisztségükről. Még véget sem ért a gyűlés, mikor a tömeg egy része a Szigligeti Színházhoz vonult és megkezdte a köznyelv által szivarnak nevezett szovjet emlékmű lerombolását.

Az oszlopot végül lánctalpas traktorral sikerült a földre rántani, a Verseghy Gimnázium és a Gépipari Technikum tanulói pedig vasrudakkal törték össze a megyei tanács mögött álló felszabadulási domborművet. Ugyancsak ledöntötték a rendelőintézet előtti szovjet hősi emlékművet is. Az emlékműveket a lakosság az idegen elnyomás jelképeinek tekintette, ezért döntötte le, vagy rongálta meg szerte az országban.

Október 26-án délután a megyei tanács dísztermében a gyárak, vállalatok és a szolnoki egyetem küldöttei forradalmi munkástanácsot választottak, amely egy nappal később a Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács nevet vette fel. Elnökévé Dancsi Józsefet, a fűtőház vízműlakatosát, az egykori Szociáldemokrata Párt tagját választották meg.

Másnap, október 27-én a megyei forradalmi munkástanácson belül Kablay Lajos alezredes, helyőrségparancsnok vezetésével katonatanács alakult. Dancsi József és Kablay Lajos mindvégig a nyugalom megőrzésére törekedtek. Dancsi a megyei munkástanács tagjainak segítségével megszervezte a város közellátását, biztosította a legfontosabb üzemek folyamatos működését és élelmiszerszállítmányokat indított a budapesti lakosság megsegítésére. A fiatalok, elsősorban az egyetemisták mégis elégedetlenek voltak a megyei munkástanács működésével, amely a Nagy Imre-kormány intézkedéseit igyekezett
végrehajtani. Fegyvert követeltek, a helyi rádiót és sajtót ellenőrzésük alá kívánták vonni. Kablay a diákokból alakult nemzetőrség felfegyverzését csak azzal a feltétellel engedélyezte, ha rendőrökkel és katonákkal együtt járőröznek. Október 30-án repülőutat szervezett Budapestre és a fiatalok a magasból saját szemükkel láthatták a főváros pusztulását, a Köztársaság téren dúló harcokat.

Jórészt Dancsi József és Kablay Lajos fáradozásának köszönhetően a november 4-i szovjet intervencióig atrocitásokra nem került sor Szolnokon, ám a Szovjetunió katonai beavatkozása ebben a városban is áldozatokat követelt. November 4-én hajnalban a Thököly úti légvédelmi tüzérlaktanya elé szovjet harckocsioszlop érkezett és a tankok az épületet géppuskatűz alá
vették. Két honvédet halálos lövés ért, öten megsebesültek. Szathmári József százados a géppuskatűzben, kezét magasba tartva a vezértankhoz futott és kérte a parancsnokot a tüzelés beszüntetésére. Hőstettével beosztottai életét mentette meg. Később a bátor katonatisztet koholt vádakkal mégis másfél évi börtönbüntetésre ítélték.

Szolnokot a szovjet politikai és katonai vezetés kiemelkedően fontos objektumnak tekintette. A város határában a besenyszögi úton a Lakihegyi adótoronnyal azonos teljesítményű rádióadó működött és a rádióhallgatók számára még Nyugat-Magyarországon is elfogadható minőségű vételi lehetőséget biztosított. Szolnokon nyomda és újságszerkesztőség is
rendelkezésre állt, ezért alkalmasnak tűnt egy ideiglenes politikai központ létrehozására. Konyev marsall vezetésével a szovjet katonai főparancsnokság már november 2-án idetelepült és innen, a Vörös Csillag úti (jelenleg Városmajor út) laktanyából irányították a két nappal később megindult Forgószél hadműveletet. Kádár János és Münnich Ferenc november 4-én
dél körül érkezett Moszkvából Szolnokra, és november 5-től Apró Antal, Marosán György és az újonnan alakult Kádár-kormány néhány más tagja is a városban tartózkodott. A Kádár-kormány felhívását mégsem innen, hanem Ungvárról sugározták először, ugyanis november 4-én hajnalban sem a rádióadó, sem a Kolozsvári utcai stúdió nem üzemelt. Az esti órákra azonban
a Kossuth rádió hullámhosszára áthangolták a besenyszögi úti nagyadót és megkezdődhetett az új kormány közleményeinek sugárzása.

Az 1989-90-ben bekövetkezett rendszerváltásig a történelemkönyvekben arról olvashattunk, hogy Kádár János kormánya Szolnokon alakult meg és ezt először a szolnoki rádió adta hírül.

Valójában Moszkvában állították össze a miniszterek névsorát és a kormány megalakulását is szovjet rádiadón jelentették be. 1956. november 4. és 6. között Kádár Jánost és Münnich Ferencet a József Attila úti szovjet laktanyában, a kormány többi tagját a megyei tanács székházában szállásolták el. A megyei tanács épületében biztosítottak helyet a központi pártlap, a Szabad Nép szerkesztőségének is, ugyanis Budapesten még napokig elhúzódtak a harcok. A Laki-hegyi rádióadó nem működött és a kormánylap megjelentetését sem tudták azonnal megoldani.

November 4-én kora este Kádár János szovjet katonai kísérettel felkereste a Szolnok Megyei Pártbizottság Beloiannisz úti (jelenleg Baross út) épületét, amely a rendelőintézettel szemben áll. Tizenöt-húsz pártfunkcionárius és pártbizottsági alkalmazott előtt ismertette, hogy miért szakított a Nagy Imrekormánnyal, miért kérte a Szovjetunió katonai segítségét. Pontosan azt mondta, amit szovjet megbízói elvártak tőle. Nyugatról érkezett, fasiszta katonatisztekről, külföldi lázító elemekről és ártatlan emberek tömegeinek legyilkolásáról beszélt, amit a Nagy Imre-kormány nem akadályozott meg. Kádár tisztában volt állításai képtelenségével, ám a szovjet vezetés őt is zsarolta. A szolnoki megyeházán a Szabad Nép szerkesztése ürügyén Andics Erzsébet és Berei Andor irányításával rákosista politikusok csoportját tartották készenlétben, akik a Kádár-kormány helyett szükség esetén átvehették volna a hatalmat. November 6-án este Kádár János és miniszterei Budapestre távoztak, Szolnokon pedig rövidesen megkezdődött a „rendcsinálás” – a legbrutálisabb módszerekkel. A leváltott pártfunkcionáriusokat egy-két kivétellel visszahelyezték állásukba. A megszüntetett ÁVH tagjaiból, rendőrökből és hivatásos katonatisztekből megalakították a karhatalmat, amely 1957 januárjától folyamatosan hurcolta el és bántalmazta a forradalom résztvevőit. A megtorlás még a legmérsékeltebbnek tartott személyeket Dancsi Józsefet és Kablay Lajost is elérte. Dancsit áprilisban kórházi ágyáról hurcolták el és ítélték később nyolc év börtönbüntetésre. Kablayt a vizsgálati fogságból hosszabb idő után szabadon bocsátották ugyan, ám eltávolították a hadseregből. A megbízhatatlannak tartott bírókat, ügyészeket és ügyvédeket felfüggesztették állásukból, vagy jobb esetben más megyébe helyezték át. Azokat a rendőröket is leszerelték, akik a megyei forradalmi munkástanáccsal együttműködtek, vagy később a megtorlásban nem akartak részt venni. Különösen sok pedagógus, Szolnok megyében összesen 61 tanító és tanár ellen indítottak fegyelmi eljárást. A Szolnok Megyei Néplap megbízott főszerkesztőjét és egyik munkatársát, továbbá Lengyel János színészt bebörtönözték. Több újságírót eltávolítottak állásából és bírósági eljárást indítottak Seregi László, a Szigligeti Színház főrendezője ellen. Az értelmiségiek ellen indított hajsza már országos viszonylatban is rendkívüli méreteket öltött.

Nem véletlen, hogy több esetben a budapesti kormányszervek léptek közbe a meghurcoltak védelmében. A túlkapásokért elsősorban a megyei pártbizottság volt felelős, ahol szélsőséges személyek kerültek hatalmi pozíciókba. Kálmán István megyei
első titkár 1956. november 4-én a Szolnokra érkező Kádár Jánost biztosította támogatásáról, 1957 nyarán mégis leváltották és a keményvonalas Czinege Lajost helyezték a pártapparátus élére. Az alacsonyabb beosztású funkcionáriusok pedig bizonyítani akarták, hogy átmeneti megingásuk ellenére a kommunista rendszer tántoríthatatlan hívei. A közlekedésmérnöki egyetemi
kart egy korábbi kormányrendeletre hivatkozva 1957 tavaszán Budapestre költöztették, és ezzel az intézkedéssel számos diák került ki szerencsésen az itteni nyomozószervek látóköréből. A helyi értelmiségiek meghurcolása azonban évek múlva is folytatódott. Gyakran nemcsak 1956-os szerepüket, hanem háborús katonai szolgálatukat, származásukat, vallásos meggyőződésüket, családi és baráti kapcsolataikat rótták fel bűnökül. A politikai perek sorozata Szolnok megyében 1959-ben zárult le. A kb. 600-700 vádlott ellen indított eljárások során halálra nem ítéltek senkit, ám a Budapesten kivégzettek között volt több, a megyéből elszármazott katona és polgári személy, akik a fővárosban vagy máshol részt vettek a fegyveres harcokban.
A Kádár-kormány néhány tagjának két-három napos szolnoki tartózkodásából a város és a megye semmilyen hasznot nem látott. Kádár János feltűnően kerülte Szolnokot. Hivatalos úton csupán egyszer, 1969 októberében járt a Tisza-parti megyeszékhelyen, jóllehet a kormány megalakulásának kerek évfordulóin rendezett ünnepségekre mindig meghívták. Saját, ellentmondásos szerepe miatt nem szívesen beszélt 1956-os eseményekről. Tiszai Lajos újságíró visszaemlékezése szerint 1969-ben is elzárkózott a kérdezősködés elől.

A KISZ Vezetőképző Iskolában elfogyasztott szűk körű vacsora után, valószínűleg október 30-án a Járműjavítóban tartott nagygyűlést követően valaki szóba hozta 1956-ot és megjegyezte: „Kádár elvtárs mindnyájunknál pontosabban emlékszik mindenre, ami ekkor történt.” Kádár zsebébe nyúlt, elővette elmaradhatatlan Symphoniáját, rágyújtott, és csak annyit mondott: „Rég volt az!” Nagy füstkarikát fújt a levegőbe, és más irányba terelte a beszélgetést: „mondják miért ilyen rosszak a magyar cigaretták?”

—

1989 őszén lehetett először szabadon megemlékezni a forradalmi eseményekre. Szolnokon a rendszerváltáskor a Szent István téri Vártemplommal szembeni parkjában alakítottak ki ideiglenes emlékhelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. A helyi ellenzéki kerekasztal tagjai gyűjtést szerveztek és társadalmi munkában kopjafát és barikádot szimblizáló bazaltkockákat, valamint lánctalpakat állítottak fel.  A megyei Munkástanácsok Szövetsége kezdeményezésére 2002 végén leplezték le Dancsi József (1905-1975) emléktábláját a Megyeháza aulájában. Kablay Lajos (1911-1987) posztumusz ezredes emléke előtt tisztelegve Szolnok városa közteret nevezett el 1999-ben, ahol halálának 15.évfordulóján a Szolnoki Repülő Egyesület minisztériumi és önkormányzati támogatással szobrot állított. A kiegészítő parancsnokságok állományából az 1956-os forradalom és szabadságharcban elesett katonák emléke előtt tisztelegve 2006-ban avattak emléktáblát HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Szolnoki Hadkiegészítési Szakgyűjteményében, szintén a forradalom 50. évfordulója alkalmából a református templom közelében avattak új emléktáblát Dancsi Józsefnek, ahol presbiteri feladatait is ellátta. Vitéz Szathmári József (1908-1978) őrnagy, aki 1956-ban Szolnok védelmi parancsnoka volt, 2008. október 23-án kapott emléktáblát a Táncsics utcában álló egyik épület homlokzatán.

A forradalom évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepségek részeként szolnoki veteránokat is köszöntenek minden évben a városházán.

Kiss József színműve, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából készült és a szolnoki teátrumban egy évvel később vitték színpadra. 2008-ban a Duna TV is rögzítette az egyik előadást.

2008 őszén megemlékezés részeként a Szolnokért Egyesület jóvoltából felavatták az 56-os emlékkövet. Az andezit szikla a recski tábor közeléből való. A domborművet egy 1956. október 26-án készült fotó ihlette, amely a Járműjavító munkásainak felvonulását ábrázolja. A fotón maga a szobrász, Pataky Béla is szerepelt.

2016-ban a forradalom 60. évfordulója alkalmából ünnepi rendezvénysorozattal tisztelegtek a forradalom hősei előtt. Köztéri molinókiállítással elevenítették fel az eseményeket. A Damjanich János Múzeumban kialakított Szolnoki Panteonban pedig újabb emléktáblát kapott Dancsi József és Kablay Lajos.

2017-ben a két Szolnokon szolgálatot teljesítő sorkatonának állítottak emléktáblát, akik 1956. november 4-i szovjet intervenció során szereztek halálos sebet.

További irodalom

Cseh Géza: Damjanich Rádió hullámhosszán : Szolnok, 1956. Szolnok, 2003

Cseh Géza: Válogatás az 1956-os forradalom levéltári dokumentumaiból. Szolnok, 2006

A remény napjai az 1956-os forradalom Szolnokon [DVD]. Szolnok : Tényképek Produkció, 2006