Apák napja
Az Apák napja című kétszereplős darab 2023. november 4-én mutatkozott be nagy sikerrel Budapesten, a Hegyvidéki Kulturális Szalonban. Azóta az ország számos pontján játszottuk, és a vastaps mellett számtalan személyes visszajelzést kaptunk: „Ez az életünk!” – mondta egy nézőnk meghatódva. A darab most már nem csak Magyarországon, hanem Európa színpadain is megjelenik, Hollandia és Belgium is a következő állomásaink között szerepel.
Az előadás különlegessége, hogy az egyik szerepet Kocsis Judit, a neves magyar színésznő játssza, akinek munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között Jászai Mari-díjjal és Sztankay István-díjjal. A másik szereplő Vígh Anita, aki nemcsak színésznőként áll a színpadon, hanem a darab írójaként is, valós élményekkel és emlékekkel megalkotva tette még hitelesebbé és személyesebbé az előadást.
Az Apák napja egy ízig-vérig szolnoki történet, amely két gyerekkori barátnő, Anett és Móni találkozását meséli el, akik 25 év után a Marcipán cukrászdában találkoznak újra. Őszinte beszélgetésük során életük örömteli és fájdalmas eseményei elevenednek meg: közös emlékeik, édesapjuk elvesztése, és az a titok, amely szétválasztotta őket. Ez a találkozás lehetőséget teremt arra, hogy újra egymásra találjanak.
Az előadás egyszerre humoros és mélyen megható, amely minden néző számára személyes élményt nyújt.
A 90 perces, szünet nélküli előadás szívhez szóló történetét elsősorban a 35 év feletti korosztály számára ajánljuk, hiszen az életük egy-egy pillanatát, történetét ismerhetik fel benne.
Legutóbbi hozzászólások